Végre találkoztunk!!!Miért van az, hogy ilyen ritkán? Mindegy. Vitathatatlanul boldog este volt.
Boldogság. Mi ez? Régen rosszul voltam ettől a szótól, mert talán nem hittem eléggé a létezésében. Illetve tudtam, hogy létezik, csak a mögöttes tartalmát nem tudtam igazán a magaménak. Pedig van, létezik, és hétköznapjainkban néha váratlan, néha meg nagyon is várt vendégként érkezik.
Van, aki attól boldog, ha munkájába belemerülve, beletemetkezve kiteljesedhet. Van, aki szerelme mellett érzi magát biztonságban. Van, akit egy külföldi út emel a fellegekbe; van, aki pedig tömérdek Deák Ferenc bankó láttán húzza mosolyra mogorva arca szélét. Teljesen mindegy miről beszélünk. És a lista szinte végtelen.
Viszont, ha megvizsgáljuk ezeket a „boldogság-élményeket” tüzetesebben, akkor képzeletbeli nagyítónk alá árnyék is vetül jócskán. Ugyanis a dicsőített, presztízzsel járó munka súlyos verítékcseppekkel jár. A szerelmes pillanatok múlandók, és heves vitákba, avagy nehezen kezelhető problémákba torkolhatnak. A külföldi út kifáraszt, kizsigerel –legyen akármilyen szép és élvezetes-, a sok pénz hosszú távon átformálhatja személyiségünket és értékrendünket. Ezen teória alapján „boldogság-szeleteinknek” is megvan a Yin-Yang, azaz a fekete és fehér oldala. Amikor is a világosság és a sötétség együtt jelenik meg az életünkben, de mégis öröm formájában éljük meg alapvetően.
Tudom, hogy van azonban árnyoldal nélküli boldogság is. Először ez Müller Boldogság című könyve kapcsán tudatosult bennem, amikor is először olvastam azt, hogy létezik az a bizonyos „füstmentes csúcsélmény”. Igen tökéletes és egyedi megfogalmazás a mámorító, de mégis tiszta gyönyör kifejezésére. Sokat foglalkoztat a mai napig ez a szószerkezet. Azóta már sok emberrel beszéltem, mert kíváncsi voltam, hogy kinek mi is volt az. A legtöbben nem tudtak rögtön válaszolni, csak bizonyos gondolkodási idő eltelte után. Ez nálam is így volt. Ez is azt bizonyítja, hogy a „füstmentes-csúcsélmény” érzése nem egy gyakori dolog, hanem épp ellenkezőleg. Lehet, hogy szerencsétlenebb esetben még valaki nem is érezte… Ez a csúcsélmény az árnyékmentes boldogság, azaz amikor a boldogság puszta fényként érkezik az életünkbe. Nincs zavaró tényező, nincs mellette feketeség, nincs hozzákapcsolódó hajszálnyi negatív érzés sem.
Volt már egyszer ilyenben részem. Egy ölelés volt az egyik kedves barátommal. Mindenféle hátsó szándéktól mentes, hosszúra nyúló, hihetetlenül szeretetteljes ölelés, amikor is nem a nemek közötti különbség kerül előtérbe –végre először- (nem mintha azzal bármi bajom is lenne…), hanem valami egészen más, megmagyarázhatatlan dolog. Mérhetetlen nyugalom. Béke. Plusz valami természetfeletti érzés, mintha két, szeretetéhes lélek egy igen nehéz időszakban egyesült volna. Mindezt tisztelettel és békével egy sokáig tartó ölelés útján. Rengeteg pozitív érzés felszínre törésével. Leírhatatlanul. Szavak nélkül. Testiség nélkül. Érthetetlen és tiszta módon. Semmi nem árnyékolta be azt az éjjelt. Semmi sem mérgezte meg. Nem ártott senkinek, nem volt egy parányi konfliktus sem –sem belső, sem külső-, sem előtte, sem utána negatív érzés. Ezt minden bizonnyal hívhatjuk a nagybetűs, tökéletes éjszakának.
„Füstmentes csúcsélmény”… Volt-e még ilyenben részem? Aligha… Boldog, hétköznapi, úgymond „árnyékos” pillanatokban sokszor viszont. Szerencsére. Minden nap szinte. Hisz azért gyakorta történik valami olyan dolog, mely átmelegít belülről. Persze nem teljesen felhőmentesek és nem is feltétlen a „leg”-ek közé tartoznak ezek a pillanatok, vagy időintervallumok. Viszont életben tartanak, és értelemmel töltik meg hétköznapi küszködésünket.
Ritkán felbukkanó „füstmentes csúcsélmény”. Gyakorta megjelenő „füsttel övezett boldogság”. Két fogalom, amikért azért érdemes minden nap felkelni, és megkeresni őket életünkben. Legalábbis szerintem...
