Ma este barátommal való beszélgetés kapcsán megindult sok minden bennem. Igen, szóba került a pénz, mint fogalom, mint szabadság, mint éltető erő, mint szükséges jó, mint szükséges rossz, mint értékrend romboló, mint életcél. Már ismerjük annyira egymást, hogy tudtuk, -de azért meg is erősítettük-, hogy alapvetően nem temérdek vagyon felhalmozására törekszik egyikünk sem. Nem mintha nem vágynék a Maslow-féle piramis bizonyos körű beteljesedésére, de a túlzott is luxust nehezen tudnám elképzelni magam körül. Egyelőre legalábbis így érzek…
Aztán a beszélgetés kapcsán eszembe jutott egy matematikus (G. Perelman), aki Szentpéterváron él rendkívül egyszerű körülmények között egy kis panellakásban az édesanyjával, és egy matematikai bizonyításával híres lett. 2002-ben feltette „csak úgy” az internetre elméletét, kikerülve mindenféle hivatalos publikálást. Pedig 1 millió USA dollár volt a díj, ami valljuk be, még az alapvetően nem materiális embereknek is meglehetősen csábító. Megtalálták a tudóst, és megpróbálták neki átadni a méltán megérdemelt jutalmat a bizonyításáért, de ő több ízben visszautasította azt. Állította, hogy neki nem a pénz a fontos, bőven elég az, ha a teóriája helytálló. Pontosan így fogalmazott: " A díj teljesen irreleváns számomra. Ha a bizonyítás helyes, nincs szükség külön elismerésre. [...] Nem tartom nagy hőstettnek, hogy visszautasítottam a díjat. Sem a munkámban, sem a személyemben nincs semmi érdekes. Azok, akik a felhajtást csinálják, nem a barátaim." -tette hozzá.
Ha végig gondoljuk az ő egyedi történetét, és szembeállítjuk őt a nagy átlaggal, szöges ellentét rajzolódik ki elénk. Legtöbbünk görcsösen ragaszkodik az anyagi javakhoz, míg másokat mindenféle tárgyiasult, vagy pénzben mérhető forma totálisan hidegen hagy. Az előző, a pénzzel szemben teljesen érdektelen zseni kapcsán eszembe jutottak az egyes országok olyan őslakosai és vallási csoportjai, úgy mint a Haka táncot járó maorik Új-Zélandon, a túlnyomó részt nyomorúságos körülmények között élő aboriginalok Ausztráliában, a vadászó inuitok, a törzsekben élő indiánok, a technofób amisok…stb. A közös bennük csupán annyi, hogy szociológiai értelemben egy-egy relatíve szűk csoport tagjai; és alapvetően szerintem a hovatartozás pillérein nyugszik az életük, s nem pedig a 21. század anyagiasságán. Furcsa ezt észlelni egy olyan világban, ahol már egy jó ideje ennek pont az ellenkezője lett fontos.
Persze a mostani világban is lehet élni. Nyilván. Nem is akárhogy. Csak mindennek ára van. A pénz ára az idő, az idő ára az emberi kapcsolatok, az emberi kapcsolatok ára az egészség és a boldogság (mint átfogó, globális fogalom). És bezárul a kör, melynek komponensei –talán túlzás nélkül mondhatjuk-, hogy a világ mozgatórugói… Furcsa azért, nem? Úgy értem az, hogy bizonyos emberek elképesztő vágyat éreznek az iránt, hogy minimum másfél millió forintos TV-jük legyen a modern nappalijuk lángvörös falán. Valaki meg úgy éli le az egész életét, hogy a technológia minden egyes vívmányát abszolút kizárja. (Persze kétségkívül vannak olyanok is nyilván, akik úgymond „beleszülettek” bizonyos szituációkba, azonban most elsősorban nem róluk beszélek).
De hogy visszakanyarodjak a lényegre, a bejegyzés elején említett tudós reakcióját nagy értetlenséggel fogadta -nyilván nem véletlenül- a sajtó. És első látásra furcsa is nagyon, és talán legtöbbünknek az jut eszébe, hogy „ez tuti nem normális, szegény; bizonyára zaccos”. De ha még jobban belegondolunk: miért is? Mert van egy olyan ember, aki semmi pénzért sem vehető meg? Vagy mert van, akinek a pénz -bármennyi legyen is az- semmit sem jelent? Csakis és kizárólag a neki tetsző és fontos dolognak él? Akkor most ki a bolond? Ő vagy mi?
