-"Írjunk blogot!"
-"OKÉ! Miről? Nem vagyunk semmiben sem jók."
-"Tényleg nem. De hát mindenki blogot ír!"
-"Tényleg. Miért maradjunk le az átlagtól?"
-"Akkor bemutatkozó szöveg is kell."
-"Valóban. Ez már reccs..."
Mit ígérhetünk? Világbékét? Neeem, azt neeem. Nincs se olyan fejünk, se olyan testünk hozzá. (Bár a 21. század vívmányait kiaknázva, photoshop-os 30-as CJ-ként, 100 dolláros, Kolynos reklámba illő vicsorgással mi is képesek lennénk a "World Peace" tökéletes, hollywood-i prezentálására csak úgy magyarosan.) Áh, de ez túl snassz! Ami tuti: nem főzős blog lesz. Egyikünk ugyanis a fakanállal köszönő viszonyban sincs. A kertészkedés meg a másikunk fényzselés körmöcskéivel nem kompatibilis. Életmód? Jó lehetne, de szeretjük a szeszt és vica versa. Smink? Minek, van az az állapot, mikor nem hogy nem segít, még árt is.
Akkor mit ígérünk? Kellemes perceket? Hogy? Hát, nekünk sincs mindig. Felelősségteljes ötleteket? Áh, lehetetlen. A felelősséget nem kedveljük. Ha szeretnénk, már kiskosztümös cégvezetőként a kabátunkhoz illő drapp, -vagy Ludmilla kedvéért fukszia színű- merciből pofázva osztanánk az észt.
Na, jó...De akkor miben hiszünk? Mindenek előtt a Teremtőben, hisz valami csak van, ez csupa bizonyos. A nyilában meg pláne...úgy falusiasan: vodkával, szódával, citromkával. Hiszünk Charlie Sheen-ben is persze és a Malibu-i villácskájában; az intellektusban; abban, hogy jön még 30-as kutyára -kutyaélet szerint átszámítva cirka 4 év 3 hónap- mások által csinosnak mondott, jól szituált kamion.
De ha nem is, és tényleg két (kis)rakás szerencsétlenség vagyunk, akkor abban, hogy megspórolván a paracicológus költségét kiírjuk magunkból a létező összes impulzust. És ha ez nem tetszik kedves olvasó, marad az Esc gomb, mintegy végső opció. Lol...:D
