Mai, igen rövid utazásom alatt – kocsival történt egyébként szerencsémre, mintegy kikerülve a sokszor kellemetlen megpróbáltatásait a tömegközlekedésnek- jöttem rá, hogy mi is az élet és mire is emlékeztetünk mi magunk a leginkább. Ha egy hasonlattal kell élnem, akkor az maga a végelláthatatlan út. A kocsi Te magad vagy: minden autó picit más: van újabb, öregebb, szebb, csúnyább, jobb, rosszabb, „okosabb”, „butább”, „tapasztaltabb”, „tapasztalatlanabb”, kisebb, nagyobb, féltve őrzött, lestrapált, puccos, ápolatlan… stb. számos jelző illene még rájuk. Talán erős hasonlatnak tűnik, de mi is ilyenek vagyunk valahol, ha alaposan végig gondoljuk. Van, aki kizárólag a külcsínre fókuszál; van, aki a belső dolgait kívánja rendben tartani, és olyan is akad aki a kettő egyensúlyát kívánja fenntartani. Van, aki túlhajszolja magát, van aki „kevesebb km-rel futja le” küzdelmes életét. Van, aki idősebb; van, aki fiatalabb…stb.
Az autó halad egy úton, mely ki van jelölve neki. A GPS –ha adja Isten van- mondja az alapvetően helytálló, azonban néha téves koordinátákat. Ők lennének a szülők, akik hasznos, kategorikusnak tűnő instrukciókkal látnak el: néha számodra tetszetősökkel, alkalomadtán kevésbé jól hangzóakkal. Viszont az ő elsődleges feladatuk az irányítás, a koordinálás, útmutatás, és hogy ha tudnak, jelen legyenek az életedben. (Nem tudom, hogy Te beszéltél-e már kocsiban a GPS-szel: „Hogy ez nem normális!” „Vagy hogy tényleg? Kösziii!!” Valami ilyesmi történik, ha otthon „fejmosást” kapsz, hogy mit csinálj, hogy cselekedj a jövőben… Van, amikor azt gondolod, hogy ugyan mit szól bele, hisz Te vezetsz, Te vagy az, aki a kormány mögött ül, és pont Te is láttad azt az útjelző táblát; viszont gyakorta megesnek azok a pillanatok is, amikor teljesen elvesznél nélküle…)
Mindenesetre az irányról TE döntesz és nem a navigáló készülék.
Az út tele van veszélyekkel, melyek összetörhetik az autót. Ilyen lenne például egy másik kocsival való frontális ütközés. Hol kisebb, hol nagyobb mértékű roncsolás ér, értéked mindenképp devalválódik, de még mindig egy kis energia vagy pénzbefektetéssel, helyrehozhatod a fizimiskád. (És bár a fájó múlt emlékével, de kívülről a „régi” lehetsz.) Ha az emberekkel konfrontálódsz, az is negatívan érinthet, személyes kapcsolataid összezúzhatnak, megtörhetnek; viszont itt is van mindig legalább egy kiskapu.
Balesetet szenvedhetsz akkor is, ha magában a gépjárműben hibásodik meg valami: van, mikor tudjuk a közvetlen okát; van, mikor soha nem derülhet rá fény. A betegséget van, mikor legyőzöd, és előfordulhat az is, hogy magával ragad, és elrepít a másvilágra.
Az időjárási viszontagságok a Teremtőt jelképezhetik, Isten szól általuk, hogy lassíts, figyelj a többi autóra, és mindenekelőtt Rá, nélküle nem éled túl az utat! Hisz megmenekülhetsz, ha abszolút figyelmen kívül hagyod az átláthatatlan, burjánzó ködöt, a fagyos, csúszós jeget, a szakadó esőt, a megrengető vihart vagy a tűzforróságot? Csekély rá az esély…
Az útviszonyok itthon általában többször kedvezőtlenek, mint fordítva. Többnyire hullámosak, mély, tátongó kátyúkkal tarkítottak, vagy burkolat nélküli, göröngyös, pocsolyás földutak. Ritkábban azonban minőségi, „gumikat simogató” autópályákra lépsz, melyek kímélik a felnijeid, a lengéscsillapítód, sőt „melengetik egész karosszériád”. Életszakaszaid is pontosan ilyenek. Problémásak számtalan esetben, de még ha ritkábban is, van rá több ízben is esély, megtapasztalhasd a „boldog utat”.
A KRESZ megmutatja a kocsiknak azt a helyes szabályrendszert, melyek betartásával, jó eséllyel épek maradhatnak. Számomra az alapvető emberi értékeket, normákat szimbolizálja, melyek követésével kiteljesedett életet élhetsz.
A lényeg talán az lenne, hogy bárhová is tartasz, figyelj az időjárásra, a GPS-re, a többi autóra és a tiédre, a KRESZ-re és az útviszonyokra! Lassíts, ha lassítanod kell, állj meg, ha pihenned, éld túl a vihart, és értékeld, élvezd, ha végre minden tekintetben jó útra léptél!
