Hívatlanul jönnek hozzád, pofátlanul zümmögnek, zúgnak a füledbe. Próbálsz nem venni tudomást róluk, de képtelen vagy rá, mert az őrületbe kergetnek és nem tágítanak mellőled egy tapodtat sem. Szinte láthatatlanok, elbambulsz, vagy épp elbóbiskolsz és már hallod is észveszejtő hangjukat. Nem érted miért a Te véred akarják szívni… Annyi más ember van körülötted. Na, és miért pont most? De hisz nincs nálad az „érvényes” szúnyogriasztód. Magyarázod nekik, hogy miért. Munkába rohantál, és a dohányzóasztalon felejtetted. Vagy, hogy a ballonkabátod mellényzsebében lapul, vagy hogy a 3 és fél éves gyerek azzal játszott este, már Te sem emlékszel pontosan. De mindenképp bizonygatod, hogy nem járt le a „szavatossága”, csak szimplán otthon felejtetted.
Azonban egy vérbeli vérszívót nem érdekelnek a kifogások, csak a munkájának él. Egy megszállott sztahanovista, aki koránt sem az emberközpontúságáról híres. Rengeteg embert megkörnyékezett már, de valamiért mégis aznap a Te véred is feltétlen kell neki. De hát, értsd meg! Éhes szegény…
Elkezdesz fohászkodni hozzá, könyörögni, hogy csak most ne! Most az egyszer kíméljen meg, de mintha a falnak beszélnél. Pozitív reakció szikrája sem érkezik részéről. Elkezded rebegtetni hosszú, festett pillád, hátha - kihasználva csekély női bájad- megkönyörül rajtad, de még mindig semmi. Gondolkozol, agyalsz erősen, hogy hogyan is úszhatnád meg a helyzetet. De ráeszmélsz, hogy most már nem menekülhetsz, a büntetés a Tiéd. Ha eszperente nyelven kellene megfogalmazni, hogy mit érzel, körülbelül így hangzana:
„Nem kedvellek, nem szeretlek ember, mert jegyeket szedsz, s rengeteget elemezgeted ezeket teljesen feleslegesen, meg elemeled keresetem, melyet nehezen szereztem meg. Jegyemet zsebemben felejtettem! Legyen kedves, ne szemezzen velem, s menjen el menten!”
Igen, a vérszívásnak sok féle módja van: az egyik „a jegyeket-bérleteket!”
