HTML

Reccs&LOL

Fáj az élet. És néha nem, valamikor élvezhető. A lol részét jobban kedveljük, de nincs fehér fekete nélkül.

Címkék

30 (1) adakozás (1) alfahím (2) aranyköpések (1) árnyoldal (1) átlagember (1) autó (1) bemutatkozás (1) bérlet (1) blog (1) boldogság (2) buli (4) carpe diem (1) Címkék (3) csonti (1) démonok (1) depresszió (2) disco (1) doboz (1) ease (1) élet (3) életkor (1) életpálya (1) elhivatottság (1) ellenőr (1) emlékek (1) érem (1) érték (1) érzelem (1) érzelmek (2) férfi (1) férfitípus (1) fogyasztói társadalom (1) gasztro (1) gasztronómia (1) gáz (1) gép (1) GPS (1) gyerek (1) hajléktalan (1) hangya (1) házasság (1) healing (1) hit (1) hivatás (2) Hobbi (1) hókuszpók (1) horgászat (1) horoszkóp (1) igazi nő (1) istennő (1) jegy (1) jézuska (1) kapcsolat (6) karrier (1) kocka (1) kompromisszum (1) környezetvédelem (1) közöny (1) kritika (1) kuka (1) láng (1) lélek (1) lépés (1) London (1) magány (1) magyar valóság (1) másnap (1) média (3) megalkuvás (1) méltatlanság (1) mese (1) mikulás (1) múlt (1) munka (2) munkakerülés (1) mű nő (1) nehézségek (1) női típusok (1) nők (1) nyomás (1) nyuszika (1) önértékelés (1) önfeláldozás (1) önkritika (1) önzetlenség (1) optimizmus (1) party (2) pénz (2) pszichológia (1) puskázás (1) randevú (1) randi (1) repülés (1) repülő (1) sors (1) stréber (1) szabadidő (1) szakítás (1) szemeteszsák (1) szerelem (3) szerelmeslevél (1) szeretet (1) szex (1) szikra (1) Szilveszter (1) szív (1) szórakozás (1) sztori (1) szülinap (1) szülők (1) tanulás (1) tehetségek (1) télapó (1) teszt (1) titok (1) tökéletesség (1) tökéletlenség (1) újrakezdés (1) út (1) utazás (1) vadász (1) vágy (1) vakond (1) Valentin nap (1) vég (1) vérszívó (1) veszélyes hulladék (1) vicc (1) viva la vita (1) vizsga (2) vizsgaidőszak (1) writing (1) zsákmány (1) Címkefelhő

Kérdőjelek halmaza

2014.01.04. 00:40 :: Natália Ludmilla

Érdekes, hogy három különböző élet miként áramlik valahol egy mederben. Sokat gondolkodtam ma este azon a két szón, hogy „válság" és „megszokás". Illetve ez így nem elég kifejező: úgy értem „folyamatos válsághelyzet" és „intenzív megszokás". Az utóbbi tényleg ennyivel erősebb lenne? Még akkor is, ha a válság totális, pusztító katasztrófát jelent? Hol van az a pont, amikor valaki ráébred arra, hogy érdemes arra, hogy elismerjék, megbecsüljék, emberként bánjanak vele vagy, hogy csak szimplán értékeljék a gesztusait?

untitled_1.pngEnnyire félünk? Vagy sérti az egónkat, ha nem sikerül véghezvinni azt, amiről álmodtunk, vagy amit elterveztünk? Hogy van ez pontosan?

Minden kapcsolat megromlik? Mindennek csak az eleje lenne jó? A hétköznapi problémák ennyire kifordítanák a személyiségünket? Vagy inkább a másikét? Vagy mindig is olyan ember volt, csak megjátszotta magát? Vagy a rózsaszín köd az elején tompította éles látásunkat? Nem, ez hülyeség... Valami másnak is kell lennie, hisz ketten jutottatok el valahová, mindenki ezt mondja. Igen, de mi van akkor, ha úgy érzed, hogy mindent megpróbáltál, mégsem tudsz segíteni? A másik meg nem sokat tett, úgy gondolod akarva-akaratlanul. Vajon ez fordítva is igaz? Hogy a férfi is hasonlóképp érez, csak mindenkinek más az értelmezése, tűrőképessége, személyisége...stb. Hogy van ez pontosan? Vagy csak a nemből adódó mentalitásbeli különbségek így törnének felszínre?

Egyik félnek mindig jobban meg kell alkudni, mint a másiknak? Kompromisszum, teljes egyenrangúság nincs? Akkor hogy tartható fenn valami hosszú távon, ha az egyik fél folyamatosan kiszolgáltatott? Ha múlik a szerelem, a kompromisszumkészség annyira lecsökken az egyik fél részéről, hogy nem is vesz róla tudomást?

És akkor mi a titok? Úgy értem, a jelenlegi században mi egy hosszú kapcsolat titka? A hosszú kapcsolat alatt egy pozitív dolgot értek, amely természetesen nem problémamentes, de kölcsönös akaráson vagy elfogadáson alapul. Van még ilyen? Vagy ez már nem az az időszak? Már ez nem társadalmi elvárás? Mint ahogyan a házasság sem?

Ki a hibás? A világ? Irreális valóságot kergetünk, s a nap jó részén egy virtuális, boldognak tűnő, virtuális világba menekülünk? És ebben hiszünk? Csupán materiális javakért küzdünk, és emberi kapcsolatainkat elhanyagoljuk? Tényleg azt a világot éljük, amikor is az embereket használjuk, és a tárgyakat szeretjük, és nem pedig fordítva?

Különös ezt így leírni, de tényleg valami ilyesmi történik. Egy olyan világban, ahol minden a fogyasztásról szól, az embernek kevés hely marad. Sokszor felesleges termékekért, szolgáltatásokért gürcölünk, és a fontos emberi kapcsolatainkra már nem marad elég erőnk, vagy ha marad is, nem azokra fordítjuk. Az értékek elértéktelenedtek, az értéktelenség meg felértékelődött. Igen, azt hiszem, ezt a világot éljük most. Így nem könnyű párban sem megmaradni. Viszont egy egészséges gondolkodású társsal nem is lehetetlen. A kérdés az, hogy melletted ilyen van-e...

Szólj hozzá!

Címkék: kapcsolat vég titok érték házasság fogyasztói társadalom

Boldogot a Szilvesztereknek

2014.01.02. 08:29 :: Natália Ludmilla

SZINTE egy igazi nő vagy. Gondosan összeállítod a nagy eseményre a szetted, aprólékosan kezdesz figyelni a részletekre: miben vagy még vékonyabb, (illetve miben nem úgy nézel ki, mint egy kötözött sonka), mi az ami igazán elegáns egy ilyen alkalomra. A fekete mellett döntesz, hisz slankít, és mindenféle apropóhoz igazán tetszetős. Kiegészítőket magadra pakolod, már ragyogsz, mint az idei karácsonyfád az asztalon. „Felrakod az arcod egy laza vakolással", egy jó órát foglalkozol a pár szál hajaddal, na meg a sminkkel, hogy embernek nézz ki a party-n. A készülődés végeredménye valóban egy embernek kinéző csajszi, aki órákkal később kipróbálja, hogy milyen csini szerkóban állatként viselkedni. Na, de itt még nem tartunk...

Magas sarkú csizma fent, mini rucihoz illő táska a vállon, két üveg pálinka a kézben, amit persze Te nem tervezel megkóstolni, pusztán ajándékba viszed. És ezzel az előkészületeknek vége is...

Elbattyogsz drága barátnődhöz, akivel szép nőisen mosolyogtok a három nappal azelőtti bulitokon, ami szintén nagyszerűen, kulturáltan sikerült. Rengeteg az élmény, és jónak találjátok megosztani egymással egy olyan este, amikor is kötelező a buli. Na, mondjuk nem neked... hajlamos vagy elfelejteni, hogy nem a Te korosztályoddal partizgatsz. Illetve nem is arról van szó, hogy elfelejted, hanem inkább arról, hogy azzal nyugtatod magad, hogy alig tűnsz pár évvel idősebbnek tőlük. Jelentem ez nem így van, nézd vissza a képeket!

Egy házibuliba vagytok hivatalosak. Szétválasztó diétádnak köszönhetően gyümölcsnapot tartasz: így szinte csak áfonyát, diót, szilvát, körtét iszol egész este. A mézest kizárólag a megfázásod miatt nyeleted le nagy unszolással magaddal. A pezsgő kötelező, Szilveszterek elvárják. Az Isten nyilát meg imádod, pusztán a lime miatt úgy véled, hogy a gyümölcsnapod „elbírja". Ekkor még úgy gondolod, hogy előző életedben Chuck Norrisné voltál, érzed magadban a kirobbanó erőt. Nemsokára kiderül, hogy valamit elnéztél...

Másnap felkelsz. Megnyugvással tölt el a tény, hogy jó helyen ébredtél. Nincs melletted senki. Még jobb. Intenzív migréned pusztán a meleg frontnak tudható be, tudomásul veszed. Életkorod előrehaladtával az Alzheimer tüneteit kezded észlelni magadon. Hívogatod barátnődet, mert kíváncsi vagy az este bizonyos szegmenseire. Miért érdekel? Nézd meg a csini ruhádat, „beszélni" fog garantáltan.

Kimenő hívás-, SMS lista ellenőrzése a biztonság kedvéért. Megnézed, hogy tegnap kertészkedtél is –e, azaz kontaktba kerültél-e a közel és a régmúltad legnagyobb gyökereivel. Elnézést, úriembert akartam írni. Huh, nem! Oké, nagyszerű a tűzpiros gél lakkos körmeiddel úgysem kompatibilis a mocskos földmunka most.

Pénztárca, kulcs, nem túl smart teló is megvan. A lé elfolyt. De ez a lé dolga, folyik. Nem szilárd. (Sajnos.)

Folytatnád a fogyókúrádat. Mindig is bulimiás akartál lenni, de ezzel az „lenyúlással" sosem voltál kibékülve. Örömmel veszed tudomásul, hogy ezt a tényezőt kiiktattad, így már forradalmasítottad ezt a fogyókúrás módszert. Kiváló.

Fetrengsz, fáj az élet. Felmégy fészre. Látod a sok kulturáltan bulizgató fejet az enyhén photoshoppolt képeken, konfettis-trombitás-búék feliratokkal. Lájkolnád, de nem tudod, mert remeg a kezed. Már a fél napi szeszhiány kihozta öregségedre a Parkinson kórodat is...RECCS.

De tudod azt is, hogy minden RECCS-et egy LOL követ, és hogy ha már életben maradtál, csak a Te éved következhet! BÚÉK!

images.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: buli party Szilveszter

Sztorik a múltból...(az írás megtörtént eseményeken alapszik)

2013.12.26. 22:13 :: Natália Ludmilla

A szemelvények több személyről szólnak, az események randomszerűen vannak szerepeltetve. Kronológiai sorrendiséget nem fedezhetünk fel köztük, de így is szórakoztatóak remélhetőleg...

Belvárosi szórakozóhely kellős közepe, természetesen a puccosabbakból való:

Férfi: Szeretem a molettebb hölgyeket...

Nő: Na, ballagjál szépen!

Férfi: Na, nem úgy értettem, akin van mit fogni!

Nő: Azt mondtam, ballagjál!

Férfi: Aki ilyen teltebb...

Nő: Melyik szót nem értetted?

(Reméljük, azóta megtanult a fiú kicsit árnyaltabban fogalmazni.)

Populáris vendéglátó ipari egységből való szemelvény, avagy egyszer volt, hol nem volt...

Férfi: Te egyszer leöntöttél „telibe" egy fél literes borossal.

Nő: Tényleg? Szándékosan?

Férfi: Aha.

Nő: Áh, nem, LEHETETLEN! Nem szoktam ilyet csinálni. De miért is?

Férfi: XY azt mondta, hogy nem mered...

Nő: Aha... Ja, az más.

(Akkor nincs is min csodálkozni...)

Buli utáni beszélgetés:

Barátnő 1: Nagyon berúgtam...

Barátnő 2: Mert?

Barátnő 1: Az milyen, ha lehányod az 5 cm-es hajad?

(Milyen-milyen?? Elmehetnél Tom Cruisenénak a Mission Impossible 8-ba casting nélkül.)

Barátnő 2: Azt meg hogy?

Barátnő 1: Elaludtam otthon a WC csészén hányás közben.

(Yes OKÉ, anyám!)

Helyi összejövetelen:

Barátnő 1: Gyere el Pestre bulizni!

Barátnő 2: Áh, lehetetlen. Pesten vannak szervkereskedők, stricik...stb. Ez azt jelenti, ha egyesülök a földanyával, alias lefekszem a földre részegen, akkor nagy baj lesz.

Barátnő 1: Nem, nincsenek ilyenek Pesten, ilyenekről hallani sem akarok.

Barátnő 2: Jó, végül is lerúghatom a szervkereskedők veséit.

Barátnő 1: Nagyszerű! Öcsém meg eladhatja őket a piacon.

Barátnő 1 öccse: Vese-BAB!

(Ez igen! Vérbeli kofa vagy, fiam!)

Buli utáni SMS

Férfi: Kilóg az ekevas a májamból.

(Sajnálatos. Benton doktor majd megműti.)

Egy másnap:

Egy anyuka: Jézus-Mária! Te jó Atya Isten, aki az égbe vagy! Mi történt itt? 2 centis vastagágban áll a háztartási keksz az új szőnyegen.

Férfi magyarázat: Szeksz-keksz. Voltál már úgy, hogy részegen, félmeztelenül morzsolod magadra a háztartási kekszet a barátnődnek?

(Nem, így még nem voltam...)

Egy diszkós sztori, túl hangos zenebonával övezve:

Nő: Hova valósi vagy?

Férfi: Csikéria.

Nő: Ne szórakozz! Chicago?

Férfi: És Te hova valósi vagy?

Nő: Jó lesz a vilmos-alma!

(Rossz hír: ha összejönnek, hangos zene nélkül is ugyanilyen különböző nyelvet fognak beszélni!)

Órán:

Osztálytárs 1: Pisilnom kell!

Osztálytárs 2: Magánügy!

Osztálytárs 1: Majd, ha rád hugyozok, nem lesz az!

(Világos. Érvelés 5-ös!)

Francia óráról való, lógás utáni diákbeszámoló a társaknak:

A folyosón összefutottam a franciatanárral, és csak ennyit értettem:

„Lö szopoá?"

Mire én: „Lö hát!"

(Ízlések és pofonok, hajrá-hajrá! És nincs megállás a nyelvvizsgáig!)

Erdély, másnap:

Nagypapa: Mit ittatok?

Fiatalság: Egy-egy üveg vodkát!

Nagypapa: Az sooook! Medvét megöli!

(Valószínű ezért történhetett az ivászat. Medve van kinn, Chuck Norris nincs, valamit muszáj tenni.)

Még mindig Erdély, szálláson nincs víz. Másnap...

Barát 1: Fogat kéne mosni, erősen lecsúszott a PH. Te hogy intézted?

Barát 2: Hát, folyik a hólé az ereszen, ha aláállsz, pont a pofádba landol...

(Fogorvok szövetségének ajánlásával természetesen.)

Erdély, a házigazdák egyike ideges

Újévi klasszikus zenei koncert, élő adás, egy csengő hangú operaénekesnő fellépése...

Házigazda: Te, azt a sikoltozó vadringyót kikapcsoljátok-e?

(Igen, pont ezt a szinonimát kerestük az énekesnőre... Szinte a nyelvünkön volt!)

Vizsga

Tanár rögtön a vizsgán „rendkívül tüzetesen" javít.

Tanár: Húúú, mennyi mindenkit átengedtem már, a következő, aki kihozza, egyest kap!

Mindenki ül rezzenéstelenül, eltelik 10 perc.

Tanár: Na, mi van? Nincs még kész senki?

Diák: Azt tetszett a tanár úr mondani, hogy aki a következőnek kiviszi, az egyest kap.

Tanár: ÁÁÁÁ, az csak vicc volt!

Diák kiviszi a vizsgalapot, átadja.

Tanár: Hát, ez viccen kívül egyes!

(Köszönjük, Emese!)

Bulin pusztán a mínusz másfeles szemüveg-nélküliségednek köszönhetően nem látsz tisztán, de annyira mégis, hogy felfogd, amit nem kéne:

50-es, sajnos elég csekély attraktivitással bíró nő veled és a barátnőddel szemközti padon ritmusra, igen intenzíven simogatja magát olyannyira, hogy a súrlódási erőtől az indigókék farmerja majdnem kigyullad.

Erősen figyeled, hogy kinn van-e a pólóján a 18-as karika, de nem találod...

(Fúj, ez undi! Csókolom, tessék abbahagyni!)

Buli éjjele - avagy se kép se hang...

Egy nő felébred otthonában vakító fehérre kikeményített lepedőn, sáros túrabakancsban, „paplankabátban", számára ismeretlen kisgyerek mellett. Nő testvére szemközti ágyon szintén önkívületi állapotban fetreng. Hogy teljes legyen a családi idill, nő anyja benyit a szobába, kisgyerek felpattan...

(Ühüm... Különben miért jött be a szobába egy idegen kisgyerek??)

Szeged látványosságai

Nő meg kívánja tekinteni Szeged látványosságait. Borfesztivál és az összes Hungaricumnak számító Irsai Olivér-félével való találkozás után közelebbről megtekinti a Széchényi teret, pontosabban ágynak nézi az egyik padját. Kipróbálja.

(Pedig nem is szőke...Mégis hülye.)

ZH írás kissé illumináltan

Férfi: EHA-kód: HGYVBK.PTE

(VBK...Biztos ez a vége? Honnan is ismerős?? Első akadály: OFF, nyilván a többi kérdés könnyebb volt.)

Közgazdaságtan (makroökonómia) vizsgajegy indexbe való beíratása

(Véres verejtékkel nő kispuskázta a rendkívül érdekfeszítő anyagot egy csinos 3-asra.)

Tanár: Oh, ez csak 3-as! Hadd kérdezzek a 4-esért!

Diák: Tanár úr! Ismeri a mondást, miszerint: „Ki a kicsit nem becsüli, a sokat nem érdemli?" Mert én nagy rajongója vagyok ennek, szinte az életfilozófiám.

A többi aprócska történet nehezen bírja a nyomdafestéket, így a szívünkben él, és mintegy régi hagyomány nyomán szájról-szájra terjed! :)

imagesCA4Z6B9L.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: vicc buli sztori másnap aranyköpések

2013.12.26. 21:55 :: Natália Ludmilla

Szólj hozzá!

Örök küzdelem

2013.12.15. 23:07 :: Natália Ludmilla

Gondolkodtál már azon, hogy mennyi mindent kell teljesítened, ha fenn akarsz tartani egy „ideálisabb” állapotot az életben, bármiről is legyen szó?

Lehet, hogy már átélted, hogy sikerült fogynod egy-két-három kilót, és még az is lehet, hogy azok közé az emberek közé tartozol, akik véres-verejtékkel, óriási erőfeszítések árán tudják ezt megtenni. Mikor megvan a siker, azt gondoljuk, hogy „örökké” fog tartani. Erre a legtöbbünk, mint aki jól végezte dolgát: hátradől, „elengedi magát”, és minimum a dupláját visszaszedi. Ugyanez szokott lenni a sporttal is, az elején kitartóan, nagy vehemenciával csináljuk, majd belefáradunk a küszködésbe és megállunk, abbahagyjuk. A tanulás is hasonló stációkon vihető végig. Nagyfokú motiváltsággal kezdődik általában, majd csökkenő érdeklődés és kitartás övezi. Még az is lehet, hogy a folytonos akadályokba való ütközésnek (vizsgák, számonkérések, beadandók, unszimpatikus tanárok…stb.) hatására feladjuk. A házimunka is hasonló: hiába nyaljuk át „csilli-villire” az egész házat, egy idő után újra és újra meg kell tennünk, hisz nem lehet hetekig fenntartani a tisztaság, higiénikus környezet állapotát sem. A gyermeknevelés is egy örök küzdelem. Újabb és újabb, nem várt nehézségekbe ütközöl, de nagyon jól tudod, hogy érdemes tenni érte, és hogy kell is, hisz ez a feladatod. Ha nem foglalkozol csemetéddel, nem tudod elérni a vágyott célt semmilyen tekintetben sem.

untitled.png

Párkapcsolataink is ilyenek. A szerelem mámorító hevében azt gondoljuk, hogy ez az, amire mindig is vágytunk: pezsgés, nevetés, bizsergés, flört, édelgés, közös programok, szórakozás…stb.  Amiről abban a stádiumban elfelejtkezünk az az idő és a később jelentkező problémák. Évek múlásával ugyanis rá kell eszmélnünk arra, hogy ”tenni akarás” nélkül nem működik a dolog. Ha nem figyelünk, teszünk érte; szépen, óvatosan eltávolodunk egymástól. Ez is egyfajta küzdelem: bizonyos esetekben ugyanis önmagunkat alárendeljük a másik óhajainak. Ezt hívjuk kompromisszumnak. Maga a „kompromisszum” szó számomra negatív jelentést implikál. Pedig pozitív jelentéstartalommal bír normális esetben, csak talán az én tapasztalataimmal van baj. Ugyanis objektíven végig gondolva, ha egy kapcsolatban a két ember tiszteli egymást, akkor a kompromisszum fogalma átértékelődik, és szeretetteljes gesztussá válik, amit a másiknak kívánunk nyújtani, és mindezt szívesen hajlandóak vagyunk megtenni. És ha optimális a kapcsolat, akkor ez oda-vissza kell, hogy működjön. Egy jól funkcionáló párkapcsolatban nem szabad, hogy „teherként” éljük meg, ha valamit meg kell tennünk a másikért. Viszont folyamatosan „adni” sem lehet, mert akkor egy idő után kizsákmányolva, kiszipolyozva, teljesen kihasználva érezhetjük magunkat, és ekkor válik súlyos teherré, ha ismételt megalkuvásra vagyunk ítélve…

Igen… Mindenki életében, munkájában, kapcsolatában, hétköznapjaiban jelen van a küzdés minden szinten. Erre a küzdelemre tisztelettel tekints, és semmi esetre sem fájdalommal, avagy lemondással! A küzdés az életünk egy alapszükséglete, úgyis mondhatnám, hogy esszenciája; csak sokan talán nem értik a lényegét. A küzdés az, ami értelmet ad hétköznapjainknak, a küzdés az, mely segít bennünket abban, hogy mind fizikailag, mind emocionálisan egy tökéletesebb életet élhessünk. Ha ezt megérted, még az is lehet, hogy a problémádra sem akadályként tekintesz, hanem egy olyan feladatként, mely életed szükséges velejárója…

"Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"

(Madách Imre)

Szólj hozzá!

Sorsszerű "sorstalanság"

2013.12.14. 11:56 :: Natália Ludmilla

Barátnőmnél internetes böngészgetés közben, mintegy háttérzajként szólt a TV, melyben mélyenszántó gondolatokat boncolgató, „professzor-doktor" szőkének az volt a legégetőbb problémája, hogy a csuklyás patkány méretű ölebének legyen olyan szettje, mely az ő szerkójához illik. Nem tudom, hogy hol is van a nonszensz fogalmának határa. Talán itt, talán vannak ettől még durvább esetek is. Tényleg fogalmam sincs, és lehet, hogy én kevés is vagyok hozzá, hogy ezt megállapítsam. A műsor végét is megnéztem, immáron kíváncsiságból. A végeredmény az lett, hogy a rettentő intellektuális plázamacskaféleség választott a –megjegyzem: szerencsétlen – kutyának egy kék, „menő rucit", na, meg piros edzőcipőket. Ha azt gondolod, hogy nincs lejjebb, de igenis van! Fel is adta rá a cipellőket, és menésre kényszerítette szegény kis jószágot. (Pusztán azért, mert a kutya sportcipője „frankón" illett a rendkívül attraktív gazdi ruhácskájához). Mondanom sem kell, a kutya csetlett-botlott, még ő is azt gondolhatta, hogy: „EZ NOOORMÁLIS?")

Igen. Ez ma az ország, ez az „abszolút igény". Nem élünk egy jóléti államban, de mégis ilyen műsorok finanszírozása nem okoz nekünk gondot... Különös, nem? De persze, tudom, ezt nem így kell felfogni...

De mégis, miért van az, hogy ennyire igazságtalan az élet? „Professzor-doktorunk" a populáris csatornákon nyávog, nyafog, visít, vonyít, mint a vágáson a másfél mázsás disznó; és az a legfőbb problémája, hogy vajon megtalálja-e egy vagyonért a megfelelő –szegény kutyának továbbra is rettentő kényelmetlen, természetellenes- ruhát és lábbelit.

Ugyanakkor, ha kinézel az ablakon, akkor pedig azzal szembesülsz kishazádban, hogy egyre több és több ember nyitogatja fel a kukát, hogy találjon magának valami hasznosíthatót, és amivel túlélhetik a napot vagy a hetet. Szívszorító látvány.

Szintén ma történt- még az ominózus műsor megtekintése előtt-, hogy battyogtunk haza kedves barátnőmmel az utcán, s megláttuk az ismerős arcú hajléktalant, aki a környéken szokta tengetni keserves napjait. Nyomban aprópénzt keresetünk a táskánkban, hogy adhassunk neki valami jelképes összeget. A hajléktalan férfi elkeseredett arckifejezéssel felnézett, és azt mondta, amit még soha életemben nem hallottam egyiküktől sem: „Nem kell!" Hangja remegően sírásra hajlott, szemében annyi keserűséget láttál, melyet talán még senkiében sem soha, körmei hosszúak voltak, bőre a piszoktól teljesen fekete. Pőrén volt öltözve, ruhái kinőtt, szakadt, sárral teli, megviselt szövetdarabok voltak. Kinn meg csontig hatoló hideg, fagyos, decemberi szél. Nem meglepőek gondolom ezek a sorok; hajléktalant, bizonyára Te is láttál már többször ilyen körülmények között! Olyat viszont hallottál egytől is, hogy inkább nem kell a pénzed??...Hát, mennyire lehetett szegény elkeseredve??

Sokan hárítanak, ha erre a témára kerül a sor. Azt gondolják, nem az ő feladatuk megoldani ezt a kérdést. Valóban nem, de ha soha senki nem tesz semmit, a helyzetük nem lesz jobb. Van, aki azt mondja, hogy inkább nem adakozom, mert úgyis elisszák, hisz alkoholisták kivétel nélkül szinte. Ember! Ébredj fel! Gondold végig! Megvetsz valakit, aki szeszes italt vesz a pénzeden, mert pusztán ez az egyetlen örömforrása a nap folyamán? Mert az az egy dolog az, ami segít neki felemelni azt a koszos, undorító kukát, és kivenni belőle a túléléshez szükséges maradékot? Te mit vennél, ha a helyében lennél 50, vagy 100 forinton? Lehet, hogy Te is egy folyóboros, tablettás kisfröccsöt, ki tudja... (Lehet, hogy be sem mernél menni a boltba, mert félnél, hogy olyan koszosan be sem engednek...)

Mások azt állítják, hogy nem kell sajnálni őket, azon az alapon, hogy „mindenki a maga szerencséjének kovácsa", és valószínű „sorstalan sorsukat" önmaguk idézték elő. Lehet. Sőt, valószínű többnyire így van. Viszont hadd vessek fel egy kósza gondolatot! Nyáron én is eljutottam egy pontra, mely életem „újrakezdését" jelentette bizonyos értelemben véve. Az indulás pillanata előtt is dolgoztam, tanultam is, ez most is így van. (Szóval a szerencsésebbek közé tartozom minden tekintetben.) Mégis meg kell, hogy valljam őszintén, hogy az újrakezdést nem tudtam volna megvalósítani, ha nincs mögöttem egy stabil családi háttér, akinek a támogatását mind anyagilag, mind lelkileg a mai napig élvezhetem. És mi van azokkal, akiknek tényleg „csak egy váratlan esemény" jelent meg az életében? Vagy a devizahitelesek? Vagy egy önhibán kívüli tragédia? De még ha tehet is valaki a sorsáról, miért van az, hogy valaki rengeteg esélyt kap az élettől, míg más egyet sem? És ezért kellene valakit elítélnünk?

Talán karácsony közeledtével a hajléktalanok is „kedvezőbb" szituációba kerülnek, hisz többen válnak „szociálisan érzékennyé" ebben az időszakban az ünnep intimitásának köszönhetően. Az év viszont 365 napból áll, nem egy hétből. Az adakozást meg hosszú távon „nem lehet győzni"; igen, ez is igaz. De mégis, ha van egy felesleges cuccod, ruhadarabod, bármi használható, ne a szemetesbe landoltasd! Inkább csomagold be, és add nekik oda! De ha nem teszed meg, akkor sem fog történni semmi. Ez esetben lehet, hogy csak arra jó ez a pár sor, hogy gondolkodjunk picit.

Szerencsétlennek érzed magad, mert nem úgy alakul a szerelmi életed, ahogy szeretnéd? Vagy azért, mert a napod nem volt kirobbanóan tökéletes? Vagy mert a főnököd egy igazi idióta és túl sok a rád zúduló munka? Vagy azért, mert megbüntettek parkolásért?

Csendesedj el, és inkább tedd össze a két kezed... én is ezt teszem...

h4.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: média hajléktalan nehézségek sors adakozás

Vérszívók?

2013.12.13. 15:17 :: Natália Ludmilla

 

Hívatlanul jönnek hozzád, pofátlanul zümmögnek, zúgnak a füledbe. Próbálsz nem venni tudomást róluk, de képtelen vagy rá, mert az őrületbe kergetnek és nem tágítanak mellőled egy tapodtat sem. Szinte láthatatlanok, elbambulsz, vagy épp elbóbiskolsz és már hallod is észveszejtő hangjukat. Nem érted miért a Te véred akarják szívni… Annyi más ember van körülötted. Na, és miért pont most? De hisz nincs nálad az „érvényes” szúnyogriasztód. Magyarázod nekik, hogy miért. Munkába rohantál, és a dohányzóasztalon felejtetted. Vagy, hogy a ballonkabátod mellényzsebében lapul, vagy hogy a 3 és fél éves gyerek azzal játszott este, már Te sem emlékszel pontosan. De mindenképp bizonygatod, hogy nem járt le a „szavatossága”, csak szimplán otthon felejtetted.

Azonban egy vérbeli vérszívót nem érdekelnek a kifogások, csak a munkájának él. Egy megszállott sztahanovista, aki koránt sem az emberközpontúságáról híres. Rengeteg embert megkörnyékezett már, de valamiért mégis aznap a Te véred is feltétlen kell neki. De hát, értsd meg! Éhes szegény…vérszívó.png

Elkezdesz fohászkodni hozzá, könyörögni, hogy csak most ne! Most az egyszer kíméljen meg, de mintha a falnak beszélnél. Pozitív reakció szikrája sem érkezik részéről. Elkezded rebegtetni hosszú, festett pillád, hátha - kihasználva csekély női bájad- megkönyörül rajtad, de még mindig semmi.  Gondolkozol, agyalsz erősen, hogy hogyan is úszhatnád meg a helyzetet. De ráeszmélsz, hogy most már nem menekülhetsz, a büntetés a Tiéd. Ha eszperente nyelven kellene megfogalmazni, hogy mit érzel, körülbelül így hangzana:

„Nem kedvellek, nem szeretlek ember, mert jegyeket szedsz, s rengeteget elemezgeted ezeket teljesen feleslegesen, meg elemeled keresetem, melyet nehezen szereztem meg. Jegyemet zsebemben felejtettem! Legyen kedves, ne szemezzen velem, s menjen el menten!”

Igen, a vérszívásnak sok féle módja van: az egyik „a jegyeket-bérleteket!”

 

Szólj hozzá!

Címkék: ellenőr bérlet jegy vérszívó

"Autó egy szerpentinen"

2013.12.09. 20:22 :: Natália Ludmilla

Mai, igen rövid utazásom alatt – kocsival történt egyébként szerencsémre, mintegy kikerülve a sokszor kellemetlen megpróbáltatásait a tömegközlekedésnek- jöttem rá, hogy mi is az élet és mire is emlékeztetünk mi magunk a leginkább. Ha egy hasonlattal kell élnem, akkor az maga a végelláthatatlan út. A kocsi Te magad vagy: minden autó picit más: van újabb, öregebb, szebb, csúnyább, jobb, rosszabb, „okosabb”, „butább”, „tapasztaltabb”, „tapasztalatlanabb”, kisebb, nagyobb, féltve őrzött, lestrapált, puccos, ápolatlan… stb. számos jelző illene még rájuk. Talán erős hasonlatnak tűnik, de mi is ilyenek vagyunk valahol, ha alaposan végig gondoljuk. Van, aki kizárólag a külcsínre fókuszál; van, aki a belső dolgait kívánja rendben tartani, és olyan is akad aki a kettő egyensúlyát kívánja fenntartani. Van, aki túlhajszolja magát, van aki „kevesebb km-rel futja le” küzdelmes életét. Van, aki idősebb; van, aki fiatalabb…stb.auto_pult_hatterkep_18.jpg

Az autó halad egy úton, mely ki van jelölve neki. A GPS –ha adja Isten van- mondja az alapvetően helytálló, azonban néha téves koordinátákat. Ők lennének a szülők, akik hasznos, kategorikusnak tűnő instrukciókkal látnak el: néha számodra tetszetősökkel, alkalomadtán kevésbé jól hangzóakkal. Viszont az ő elsődleges feladatuk az irányítás, a koordinálás, útmutatás, és hogy ha tudnak, jelen legyenek az életedben. (Nem tudom, hogy Te beszéltél-e már kocsiban a GPS-szel: „Hogy ez nem normális!” „Vagy hogy tényleg? Kösziii!!” Valami ilyesmi történik, ha otthon „fejmosást” kapsz, hogy mit csinálj, hogy cselekedj a jövőben… Van, amikor azt gondolod, hogy ugyan mit szól bele, hisz Te vezetsz, Te vagy az, aki a kormány mögött ül, és pont Te is láttad azt az útjelző táblát; viszont gyakorta megesnek azok a pillanatok is, amikor teljesen elvesznél nélküle…)

Mindenesetre az irányról TE döntesz és nem a navigáló készülék.

Az út tele van veszélyekkel, melyek összetörhetik az autót. Ilyen lenne például egy másik kocsival való frontális ütközés. Hol kisebb, hol nagyobb mértékű roncsolás ér, értéked mindenképp devalválódik, de még mindig egy kis energia vagy pénzbefektetéssel, helyrehozhatod a fizimiskád. (És bár a fájó múlt emlékével, de kívülről a „régi” lehetsz.) Ha az emberekkel konfrontálódsz, az is negatívan érinthet, személyes kapcsolataid összezúzhatnak, megtörhetnek; viszont itt is van mindig legalább egy kiskapu.

Balesetet szenvedhetsz akkor is, ha magában a gépjárműben hibásodik meg valami: van, mikor tudjuk a közvetlen okát; van, mikor soha nem derülhet rá fény. A betegséget van, mikor legyőzöd, és előfordulhat az is, hogy magával ragad, és elrepít a másvilágra.

Az időjárási viszontagságok a Teremtőt jelképezhetik, Isten szól általuk, hogy lassíts, figyelj a többi autóra, és mindenekelőtt Rá, nélküle nem éled túl az utat! Hisz megmenekülhetsz, ha abszolút figyelmen kívül hagyod az átláthatatlan, burjánzó ködöt, a fagyos, csúszós jeget, a szakadó esőt, a megrengető vihart vagy a tűzforróságot? Csekély rá az esély…

Az útviszonyok itthon általában többször kedvezőtlenek, mint fordítva. Többnyire hullámosak, mély, tátongó kátyúkkal tarkítottak, vagy burkolat nélküli, göröngyös, pocsolyás földutak. Ritkábban azonban minőségi, „gumikat simogató” autópályákra lépsz, melyek kímélik a felnijeid, a lengéscsillapítód, sőt „melengetik egész karosszériád”. Életszakaszaid is pontosan ilyenek. Problémásak számtalan esetben, de még ha ritkábban is, van rá több ízben is esély, megtapasztalhasd a „boldog utat”.

A KRESZ megmutatja a kocsiknak azt a helyes szabályrendszert, melyek betartásával, jó eséllyel épek maradhatnak. Számomra az alapvető emberi értékeket, normákat szimbolizálja, melyek követésével kiteljesedett életet élhetsz.

A lényeg talán az lenne, hogy bárhová is tartasz, figyelj az időjárásra, a GPS-re, a többi autóra és a tiédre, a KRESZ-re és az útviszonyokra! Lassíts, ha lassítanod kell, állj meg, ha pihenned, éld túl a vihart, és értékeld, élvezd, ha végre minden tekintetben jó útra léptél!

 

Szólj hozzá!

Címkék: élet utazás autó út szülők GPS

Dolgok, amiket 1-2-3-4-X éves korban nem értünk...

2013.12.08. 11:43 :: Natália Ludmilla

 

Nem tudom, hogy Te emlékszel-e bizonyos dolgokról a gyermekkorodból. Azokra a momentumokra, amikor „elkezdtél egy-két fontos dolgot nem érteni.” Én igen… Akinek már bensőségesen meséltem erről, az azt mondta, hogy én nyilván a „hülyébb” kisgyerekek közé tartozhattam. :D Lehet… (És akkor ezek szerint ott is maradtam. :D ) Szerintem amúgy nem, inkább ő volt kicsit korlátolt, hogy nem kezdett el már akkor agyalni az élet –akkor iszonyú fontosnak tűnő, Téged nagyon is érintő- összefüggéseiről. Na, meglátjuk, hogy Te voltál-e már így…

Hogy az aktualitásnál kezdjük:

Gondolkoztál anno azon, hogy a Mikulás hogy végezhet egy nap alatt a csomagkihordással?

És hogy ha „A MIKULÁSRÓL” beszélnek, akkor miért van az, hogy az oviban is másik jön, a karácsonyi műsorra is, tesódékhoz is és a TV-ben is új arcot látsz?? Akkor miért nem „EGY MIKULÁS”-t emleget mindenki? (Vagy lehet, hogy már gyerekkorban rá akartak világítani egy szemléletes példával a határozott és a határozatlan névelő közti különbségre, és az annak tökéletlen használatára. Nem tudni...)2203_telapo.jpg

A Mikulás hogy bírja betenni kívülről a csomagot, amikor az ablak belülről nyílik? (Szegény megboldogult nagyapám azt mondta, hogy beugrik a kapun, a hatalmas rénszarvasai felrepítik a kéményhez, ott lecsúszik, és bentről nyitja ki az ablakot. Erre én: „De Tata, hát óriásian nagy a hasa, akkor meg hogy fér be a kéménybe?” Erre nagypapám: „Kislányom, erre nem érek rá, hagyj békén, ne kérdezgess többet!” Szóval ez is egy nyitott kérdés maradt…)

A Mikulás meg hogy lehet öreg, ha az ősz haja alatt látszanak a fekete fürtjei és nem is ráncos a feje? Meg még a hangja sem öreges… De persze tőled lehet fiatal, csak akkor meg mit „kamillázik”, hogy ilyen-meg olyan idősen hogy elfáradt a nagy út megtételétől… Ki érti ezt??

„A nem túl autentikus” Mikulás szakállmozgatás közben nem látja, hogy Te is levágtad, hogy vatta az egész, és hogy egy bugyi gumival van –mellesleg nem túl szakszerűen- a fejéhez kötve? Különben meg honnan tudja mit idétlenkedtél az oviban, ott sem volt! Virgácsot meg minek hoz? Úgyis az az első dolgod, hogy a „csoki papíros göngyöleggel” együtt a kukába hajítsd.

Különben is, miért van a Télapónak ugyanolyan hangja, mint apukádnak?

A Jézuskának meg nem értettem, hogy hova kell postázni a levelet. Mi a mennyország címe? És honnan tudja megjegyezni, hogy minden évben ugyanazokat a díszeket hozza hozzátok is, mamádékhoz is, keresztanyádékhoz is? Miért kell december 24-én délután elmenni keresztanyádékhoz, amikor Te pont ki akarod lesni, hogy repíti be a Jézuska az ajándékot, és hogy mekkora szárnya van az angyaloknak? Választ akarsz kapni, hogy hogyan néz ki? JézusKA…Akkor most nagyon kicsi? Egy kisbaba hogy bírja el az összes ajándékot?

Mondanom sem kell, a nyuszika is problémát okozott… Neki meg ugyan hogy lehet, hogy játék jön ki a fenekéből? És hogy fér ki rajta tesódék dömperje? Ráadásul kettő… Még a te „kamu” Barbidat, moncsicsidet, similabdádat csak felfogod, hogy hogyan is bújik ki… De az az óriási piros pettyes labda? A méretes távirányítós autója bátyádnak, vagy öcséd BMX-e? Az hogy??? (Egyszer elbújtam a függöny mögé, hogy megnézem, hogy hogyan is „tojik”, de Édesapám észrevett, és azt mondta, hogy el fog szaladni, ha meglát. Hiába magyaráztam neki, hogy nem, mert épp csak a két szemem látszik a sötétítő függöny mögül, de természetesen megfigyelésen alapuló kutatásom azon a ponton kudarcba is fulladt sajnos.)

Miért a nyuszika tojja a tojást? Eddig azt magyarázták, hogy a tyúkból jön… Akkor most ki téved vagy ki felejtett el valamit?

A világ egyéb nagy kérdései gyerekként:

Miért nem örül anyukád, ha csak EGY papírpénzt ad oda a pénztárosnak és egy csomót kap vissza, plusz még érméket is a magáénak tudhat?

Ha egy filmben megkérdezik, hogy beszél-e a bácsi angolul, akkor miért a magyar „igen”-nel felel, és miért folytatja a mondandóját magyarul. Nem hallotta, hogy mást kérdeztek?

Apukád miért nevet torkaszakadtából a zombis filmeken? Nem értette meg miről szól?

Az X-aktákban levetített „klotyómanó" után ki mer még elmenni WC-re?

Miért pusztul el a kiscsibe az agyonsimogatástól? Nem örült neki akkor??

Ha a tojást beteszed takarók alá, miért nem kel ki belőle a kiscsibe pár nap után? Úgy játszanál már vele…

Öcséd csecsemőként hogy lakott jól az anyatejtől? Te még a kakaótól is tök éhes maradtál…

Honnan tudja a hűtő, hogy ha becsukni készülsz, le kell kapcsolnia a villanyt?

Miért nem lehet felmenni a felhőkre és aludni ott egyet? Sokkal puhábbnak, melegebbnek néznek ki, mint a takaród…

Na, valld be őszintén, nem égő, én is elmondtam! Te sem értettél mindent, igaz?

Az ilyen és ehhez hasonló kérdések száma végtelen, és talán addig jó, amíg ezek foglalkoztatnak. A gyermekkor elmúltával pedig egy megmosolyogtató, szívmelengető élménnyé válnak, melyet nem vehet el Tőled senki sem!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek télapó mikulás jézuska nyuszika Címkék

Egy lépés

2013.12.07. 22:51 :: Natália Ludmilla

Félretéve minden szarkazmust, iróniát, keserédes humort, poént, viccet, szeretnék egy olyan kérdést megközelíteni, amit még eddig nem: „Mikor kell lépni?”

Talán akkor kell előretekinteni, amikor már nem tisztel a másik, amikor elhiteti Veled, hogy nem teljes értékű vagy, ha ő nincs melletted. Amikor teljes meggyőződésből úgy véled, hogy nincs értelme tükörbe nézned, mert rosszul vagy attól, aki visszatekint rád, és már te sem szereted azt az embert. Amikor már egy cseppnyi kedves szó, nagyrabecsülés sincs, amikor nem mered önmagad adni előtte, - vagy mernéd, de érzed, tudod, hogy nem lehet… Amikor nem várod sem a hétvégét sem a hétköznapot, amikor már minden mindegy. Amikor inkább a magányt keresed, amikor elkezdesz félni a kiszolgáltatottságtól, amikor nem hiszed, hogy képes vagy egyedül is az önálló életre…

Közhelynek tűnő gondolatok, de lehet, hogy már többen érezték. Picire összekuporodva azt hiszed, hogy az „első lépés” a világ legkeményebb dolga. Pedig nem az. Csak összegörnyedve, összekuporodva „miniatűrként” nem tudod megtenni.magány.png

Félsz a jövőtől, attól, hogy nulláról építed újra az életed, hogy újra és újra felborulsz, vagy, hogy összeomlasz, mint egy hegyoldal. Igen, megeshetnek ezek a dolgok is, de ne felejtsd el, minden okkal történik. Félsz, hogy lépned kell, és nem tudod, hogy annál a lépésnél lesz-e talaj a lábad alatt, vagy szakadékba zuhansz-e. Nem vagy tisztában a lépés pillanatában azzal sem, hogy lesz –e korlát, biztosító kötél, mely megtarthat, ha esned kell. Minden képlékeny és rettentő félelmetes, hisz a megszokás „melegnek hitt” kuckójából még a kislábujjad sem kívánod kidugni. Pusztán azért, mert megszokott a helyed, és mert rettegsz az ismeretlentől. Az ismeretlentől meg valakinek köszönhetően félsz. Annak, aki elhiteti Veled, hogy nélküle nem létezik teljes értékű élet, nélküle nem lehetsz sikeres vagy boldog ember.

Sajnos, ha valaha is éreztél így, akkor azt kell, hogy mondjam –bármily fájó is- lehet, hogy nem a legmegfelelőbb ember mellett töltöd napjaid: hisz nem tisztel vagy szeret semmi esetre sem. Ami még kiábrándítóbb, soha nem is fog. Inkább önmagát szereti, és tévesen a túláradó boldogságélményt hajszolja. Tökéletes boldogság létezése híján –tudat alatt vagy tudatosan- elsősorban Téged vádol életetek tökéletlenségéért. Valami olyan fogalmat kerget, ami nem létezik, csak egy utópikus világban. Utópiákat űzni nem feltétlen éri meg. Rá kell ébredni arra, hogy a boldogság két ember között a szerelem csillapodásával már csak az akarás, a tisztelet és a nagyra értékelés pillérein nyugszik általában konfliktusokkal övezve. Azonban a negatív impulzusok csak annyira képesek megrázni az oszlopaitokat, mint egy kisebb földmozgás. Erős, jól felépített tömbök kibírják a kisebb rengéseket, ne feledd! De ha az egyik oszlop eleve megtöri a másikat, külső természeti katasztrófához sincs szükség ahhoz, hogy tartószerkezetestől, mindenestől összeomoljon mindaz, amit együtt létrehoztatok, vagy amiért együtt oly sokáig küszködtetek.

A lépés maga félelmetes, de semmiképp nem fáj. Ami igazán fáj, az az előzőekben említett „oszloptörés”, hisz az volt az a pont, ahol végleg elveszetted önmagad. A lépés inkább önsajnálattal jár, környezetedtől nagyfokú empátiára vágysz, amit adott esetben meg is kapsz, de neked nem elég. Megtapasztalod társként a Magányt, és idővel rájössz, hogy azért jött az életedbe, hogy visszatérj önmagadhoz, és hogy még jobban, mélyebben egyesülj a régi éneddel. A Magány valójában nem is egy negatív fogalom, inkább az önismereti tréning természetes faktora; mely még ha van is szakadék, segít kihúzni belőle. Az egyedüllét teszi lehetővé, hogy –hogy hosszú idő után- végre magadnak élj, és hogy újra felépítsd azt az embert, aki kicsattanó jókedvvel, hamarosan mosolyogva kacsint vissza Rád abból a bizonyos tükörből.

Ha ez ténylegesen megtörtént, a Magány teljesítette tökéletes misszióját, és egy úttal távozik az életedből…

Szólj hozzá!

Címkék: kapcsolat magány lépés

süti beállítások módosítása